Nézz be hozzám!

Vajon ha az eszem tudja, hogy vannak olyan emberek, akik önös érdekből, butaságból vagy éppen szándékos bántani akarásból minősíthetetlenül viselkednek, akkor a lelkem miért fáj mégis? Mért háborít fel, ha közeli munkatársak egymást nem veszik emberszámba? Miért nem tudok túllépni azon, ha a munkaadó nem egyenrangúként kezeli a dolgozóit? Miért látnak másokat szívesen és párunkat nem? Ki adja meg a választ? Miért nem tudok felülkerekedni a felháborodáson, keserűségen, ha az eszem tudja, hogy ez az egyetlen lehetőség: átlépni, elhagyni, elengedni... Hiszen abban biztos vagyok, hogy új utak várnak.

A kicsim déli alvásidejét ma megint mézeskalács írókázásával töltöttem. A tegnap este sütött, ütőfával formázott szíveket díszítettem. Három óra után megérkezett a barátnőm is, gyorsan összedobtunk egy jó adag forralt bort, és estig beszélgettünk. A vizsgák, a gyereknevelés, a régi közös ismerősök, némi pszichológia, a közelgő ünnepek... Jól esett :)

Hétfői új szerzeményem egy olasz gyártmányú szilikonforma, mellyel pompás bonbonokat lehet készíteni. Majdnem ilyen. Nem sikerült értékelhető fényképet készítenem róla, ezért a hasonló link.

Első próbálkozásom tökéletes eredménnyel járt, pompás bonbonok készültek. A hozzávalókat egytől egyik a Lidl-ben szereztem be, méghozzá nagyon olcsón:

• nyers marcipánmassza - ebből csak a csomag felét, kb. 12 dkg-ot használtam el
• kakaós tortabevonó csokolédé - tasakos, mikróban melegíthető, kiváló íze van!
• cukrozott narancshéj - ennek is kb. a fele fogyott el egy adag, azaz 15 db bonbonhoz

Az elkészítés nagyon egyszerű:
A marcipánt összegyúrtam az apróra vágott (turmixolt) narancshéjjal és 15 kis gombócot formáztam belőle. A kb. 1 cm átmérőjű gombócokat koronggá lapítottam. A megmelegített csokiból vékony réteget csorgattam a kis formákba, majd mindegyikbe ültettem egy-egy kis marcipán-darabot. A meleg tortabevonó-csokival lezártam a bonbonokat. Óvatosan megrázogattam a formát az asztalon, hogy egyenletesen terüljön el a csokolédé, majd a hűtőbe tettem dermedni. Fél óra múlva könnyedén ki lehetett emelni a kész bonbonokat.

Ma az egész nap jövés-menéssel és várakozással telt. Reggel 7-kor már úton voltunk a kórházba, Bazsit vittem ellenőrző vizsgálatra. Hiába mondták, hogy menjünk reggel korán, a rendelést csak fél 10-kor kezdték el. Épphogy hazaértünk, indultam vásárolni, hiányzik még pár dolog a Karácsonyhoz. Délután 1 órára az okmányirodában volt időpontom: a kocsi műszaki vizsgáján kiderült, hogy rossz környezetvédelmi besorolásban van, ezért aztán új forgalmit és új matricát kapok. Feltéve persze, ha megküzdök a közigazgatás sokfejű szörnyével. Még szerencse, hogy szóltak előre, hogy vinnem kell a rendszámtáblát, külön szerencse, hogy apukám épp ráért és leszerelte. Vittem hát a táblácskát, büszkén jelentettem, hogy nosza, itt vagyok, időpontra jöttem. De az ügyintéző bizony épp ebédel, addig viszont levakarhatom a matricát. Aham. Mivel is? Hogyan is? Rajtam aztán nem fognak ki: előkaptam a kis svájci mindenes készletemet és a csavarhúzó-körömreszelő eszközzel módszeresen levakartam a matricát és persze némi festéket is. S mivelhogy anya vagyok, a táskámban akad popsitörlő kendő, a maradék ragasztót szépen le is oldottam vele. A közel fél órás várakozásom alatt így legalább nem volt alkalmam unatkozni. Azután megtörtént a csoda: az ügyintéző szólított, odaadtam minden  dokumentumot. Röpke 45 perces pecsételgetés és irogatás után készen is voltak az irataim. Persze számomra nyilvánvaló volt, hogy párhuzamosan még legalább 4 rendszámot intéz. Ott feküdtek a papírok és a vadonatúj rendszámok az asztalán. Felháborító. Az előtérben legalább tizen vártak rá. A hab a tortán az előtérben függő miniszterelnöki oklevél volt: Minőségi nívódíjas okmányiroda. Akkor milyen a többi?

Vacsorakor meggyújtottuk a harmadik gyertyát is az adventi koszorún. Rohannak a napok, s a Karácsony egyre közeledik. Még van addig beszerezni- és készítenivaló az ajándéklistámon, de legalább addig eljutottam, hogy kinek és mit adunk. A gyerekek kértek még segítséget az osztálytársak ajándékainak elkészítésében. Szeretném végre a sütik és ételek listáját is összeállítani, hogy a bevásárlást is intézhessem. Nem akarom, hogy megint holtfáradtan esnék be a karácsonyfa "alá", ahogy minden évben szoktam.

Pedig az esély elég nagy rá! A héten két dolgozat leadási határidejét is be kell tartani, szombaton még suli is van. Utána már csak a vizsgák jönnek januárban. Furcsa lesz, hogy egészen február elejéig nem lesz szombatonként tanítás, hiányozni is fog, az már biztos! Megszoktam a kikapcsolódást, illetve az elmém átkapcsolását. Csupa pihenés, feltöltődés és szórakozás minden szombat. Tegnap például már egymást coacholtuk, legalább háromszor fél órát töltöttünk értő hallgatással és kérdezéssel. A kedvenc kérdésem a "Hogyan szól ez Rólad?" és elakadáskor a "Te most mit kérdeznél magadtól?".... hehe, jók ezek a trükkök. De rengeteget kell tanulnom még az átfogalmazást, a visszatükrözést és az összefoglalást. A legjobb érzés mégis az volt, hogy a szeminárium vezetője elismerően nyilatkozott: "bámulatos önreflexiós képességed van". Olyan boldog voltam tőle, pedig semmi mást nem csináltam, mint megláttam a saját hibámat.

"A legnehezebb megtanulni azt, amit már tudunk."