Nézz be hozzám!

Ma az egész nap jövés-menéssel és várakozással telt. Reggel 7-kor már úton voltunk a kórházba, Bazsit vittem ellenőrző vizsgálatra. Hiába mondták, hogy menjünk reggel korán, a rendelést csak fél 10-kor kezdték el. Épphogy hazaértünk, indultam vásárolni, hiányzik még pár dolog a Karácsonyhoz. Délután 1 órára az okmányirodában volt időpontom: a kocsi műszaki vizsgáján kiderült, hogy rossz környezetvédelmi besorolásban van, ezért aztán új forgalmit és új matricát kapok. Feltéve persze, ha megküzdök a közigazgatás sokfejű szörnyével. Még szerencse, hogy szóltak előre, hogy vinnem kell a rendszámtáblát, külön szerencse, hogy apukám épp ráért és leszerelte. Vittem hát a táblácskát, büszkén jelentettem, hogy nosza, itt vagyok, időpontra jöttem. De az ügyintéző bizony épp ebédel, addig viszont levakarhatom a matricát. Aham. Mivel is? Hogyan is? Rajtam aztán nem fognak ki: előkaptam a kis svájci mindenes készletemet és a csavarhúzó-körömreszelő eszközzel módszeresen levakartam a matricát és persze némi festéket is. S mivelhogy anya vagyok, a táskámban akad popsitörlő kendő, a maradék ragasztót szépen le is oldottam vele. A közel fél órás várakozásom alatt így legalább nem volt alkalmam unatkozni. Azután megtörtént a csoda: az ügyintéző szólított, odaadtam minden  dokumentumot. Röpke 45 perces pecsételgetés és irogatás után készen is voltak az irataim. Persze számomra nyilvánvaló volt, hogy párhuzamosan még legalább 4 rendszámot intéz. Ott feküdtek a papírok és a vadonatúj rendszámok az asztalán. Felháborító. Az előtérben legalább tizen vártak rá. A hab a tortán az előtérben függő miniszterelnöki oklevél volt: Minőségi nívódíjas okmányiroda. Akkor milyen a többi?