Nézz be hozzám!

Végre kisütött a nap, végre nem fáztam... mégis rossz volt a kedvem. Délelőtt a piacon engedtem a csábításnak és vettem 10 színes, vidám árvácskapalántát. Délután jól esett elültetni őket, belemerültem a kertészkedésbe. A munkaterápiának köszönhetően a hangulatom is javult. Igazán akkor derültem fel, amikor a vacsorát készítve a konyhaablakomból rám mosolyogtak a virágláda kis árvácskái...

Hát szégyellhetem magam, mert legalább egy hete nem írtam Nektek. Itt a tavasz, 4.ÖB egyre többet szeretne kint lenni a kertben, én meg igazodom hozzá. A jó idő és a napsütés nagytakarításra invitált, elraktam a téli holmikat, mostam, mint egy mosómedve, pakoltam, rendet tettem. A héten a főzés is a hagyományos családi ételeinkre szorítkozott, nem próbáltam ki semmi újdonságot. Így aztán csak este jut idő arra, hogy írogassak, akkor meg a coachinggal vagyok elfoglalva. Tanulok, szakcikkeket olvasok és írok, összefoglalom a találkozókat, ajánlatokat készítek, tervezgetek.

Persze azért sok jó dolog történik velem. A héten együtt ebédeltem egy nagyon régi barátnőmmel. Feltöltődtem a találkozástól. Ha olvasod, nagyon köszönöm neked még egyszer! Nem lenne szabad elveszíteni egymást szem elől.

Történt még valami... Megszületett egy nagy ötlet, egy női oktatási és rekreációs klub ötlete, ezen is sokat dolgoztam a héten. Még a gondolkodás és tervezés fázisában vagyunk, a társammal, de nagyon-nagyon lelkesen állunk a témához. Imádni fogjuk, azt hiszem! Beszámolok majd a fejleményekről, de még nem akarok elkiabálni semmit.

Viszont élvezem, hogy pezseg körülöttem a világ! Talán itt az ideje, hogy összekapjam magam időgazdálkodás terén, ugye?

Még valami: a képet Japán miatt választottam, de erről többet holnap.

Egyik olvasóm kérte, hogy készítsek fényképet a kandallóról, mert olyan gyakran írtam, hogy jó meleg van, meg begyújtottam, és hogy ülök a padkán és melegszem... Ma úgy döntöttem, hogy ez az utolsó lehetőség, hogy írjak a cserépkandallónkról. Ma kezdődik a meteorológiai tavasz, de ennek a naptáron kívül semmi jele. Kint hűvös van nappal is, hiába erőlködik a nap, éjjel fagy, a reggelek deresek. Bizony minden délelőtt kihamuzom a kandallónkat, hozok be fát és ahogy sötétedni kezd, be is gyújtok. A pattogó tűz élénk fénye és az átforrósodó csempék barátságos meleget hoznak a nappaliba. Az egész lakást is képes lenne befűteni, ha éppen erre kényszerülnénk.

Ma nem is írok igazi bejegyzést. Nem hozok receptet, nem írok se a tanulásról, se a coachingról. Visszaolvastam néhány régebbi írásomat, és feltűnt, hogy az elmúlt napokban milyen gyakran jutott eszembe a nagymamám. A gondolatok felidézik a belőle áradó szeretet és védelem érzését. Mennyire jó volt kisgyerekként hozzábújni. Neki mindig volt rám ideje, türelme. Mindig meghallgatott, odafigyelt... ott tanultam vele a konyhában, hallgatta órákon át a felmondott memoritereket. Megtanított főzni, sütni, varrni is, hímezni is, kötni is. Elfogadott olyannak, amilyen vagyok, talán ezért ragaszkodtam hozzá annyira. Szeretnék majd egyszer ilyen jó nagymami lenni...

"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek."

(Juhász Gyula)

Ma megint nagymamám jutott eszembe... Emlékszem gyerekkoromból, hogy mindig várta a február végét és 24-én felemlegette Jégtörő Mátyást. Gyerekfejjel nem is értettem, miért nem szereti ő a telet és miért örült mindig, ha ezen a napon fagyos volt a reggel.

A népi kalendárium szerint ha Mátyás napján fagy, akkor hamarosan jön a tavasz, ha viszont enyhe az idő, akkor a tél még visszatér és fagyok várhatók. No ma reggel nálunk a hőmérő -6,7 fokot mutatott, így reménykedek, hogy hamarost jobb idő lesz!

A mai napon megfogadtam, hogy nem fogok dolgozni: semmi szakirodalom, semmi Verto Coaching... Az ebéd utáni kávé mellett Tamási Áron egyik novelláját fogom elolvasni, melynek címe: Jégtörő Mátyás.