Ma nem is írok igazi 
bejegyzést. Nem hozok receptet, nem írok se a tanulásról, se a coachingról. Visszaolvastam néhány régebbi írásomat, és feltűnt, hogy az elmúlt napokban milyen gyakran jutott eszembe a nagymamám. A gondolatok felidézik a belőle áradó szeretet és védelem érzését. Mennyire jó volt kisgyerekként hozzábújni. Neki mindig volt rám ideje, türelme. Mindig meghallgatott, odafigyelt... ott tanultam vele a konyhában, hallgatta órákon át a felmondott memoritereket. Megtanított főzni, sütni, varrni is, hímezni is, kötni is. Elfogadott olyannak, amilyen vagyok, talán ezért ragaszkodtam hozzá annyira. Szeretnék majd egyszer ilyen jó nagymami lenni...
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek."
(Juhász Gyula)
