Itt jártunk tegnap. Esztergomban. Elsődleges cél a Keresztény Múzeum meglátogatása volt - szigorúan kettesben, gyerekek nélkül. Persze hogy teljes legyen az élvezet, már az odautat is a Kisautóval tettük meg. Már az is vicces volt, hogy pénteken délután gondoltam rá, hogy fél napra el kellene lógni kicsit itthonról, elszakadni a gyerekektől, el a hétköznapokból és csak egymásra figyelni. Erre pénteken kora este I.ÖB azzal hívott fel, hogy "mi lenne, ha elmennénk kettesben miatázni egyet". Azonnal meg is egyeztünk, anyukám vállalta a kis kétéves felügyeletét, a nagyok pedig boldogan maradtak egyedül a házban.

Esztergom furcsa város. A régen sok kirándulót és nézelődőt látott utcák most kihaltak. A parkokban gaz és szemét, nyíratlan fű, gondozatlan közterek. Szomorú látni, hogy a politikai ellentét mennyire visszaveti egy város életét.

Ami tetszett az a múzeumban egy 12. századi kölni szobrászmester Mária Magdolna szobra... Megható a nő fájdalmát kifejező testtartás és arc. Nekem különösen tetszett és már-már modern műalkotássá tette a szobrot a festetlen fa és a rajta levő égésnyomok. A múzeum honlapján olvastam csak el, hogy a szobor túlélt egy tűzvészt...Nekem így tökéletes.

A múzeum után a "macskalépcsőn" - azaz egy kb. 1 méter széles  meredek lépcsősoron - felgyalogoltunk a székesegyházig, ami nekem óriási, hideg és idegen. Semmi meghittet, semmi Istenhez közelit nem tudtam felfedezni benne. Legfeljebb hatalmat és az egyház erejét tudja számomra képviselni. Természetesen ez a magánvéleményem. Az altemplomban kifejezetten rosszul éreztem magam, hamar ki is jöttem egyedül és inkább néztem, ahogy egy német nyugdíjasokból álló turistacsoport kivonul a templomból.

folyt.köv.