Nézz be hozzám!

Mára végre jobban érzi magát Bazsikám. Reggel azt mondta, hogy a házi tortellinitől tuti meggyógyul...
Nem volt más választásom, gyorsan gyúrtam 6 tojásból, 55 dkg tönköly réteslisztből és 5 dkg grahamlisztból egy kávéskanál sóval és egy öntetnyi olívaolajjal tésztát. Fóliába csomagolva pihentek a tésztagombócok jó két órányit, utána jött a szupercsodám, a tésztagépem. Ilyen, nézd csak! Nyújtás után jött bele a töltelék, sült hús és mozarella egy tojás sárgájával és olasz fűszerekkel keverve. A fehérje volt a ragasztó, hogy a tésztatáskák magukban tartsák a tölteléket. Dédanyám derelyevágójával csinosítottam őket. Mire rendet raktam a konyhában és a fényképezésre került sor, már csak az üres tálat és a tésztaszélekből készült spagettit sikerült megörökíteni. Estére ehhez még gyorsan összeütök egy jó kis mártást fokhagymával, olívaolajjal és petrezselyemmel. Szeretem, ha jóízűen eszik a család!
 

Az elmúlt három napot megint egy előre nem látható esemény határozta meg. Vasárnap reggel még nagy rohanással indultunk Bazsi kosrálabdameccsére. Épp az iskolaudvaron át Benjámint a karomon tartva a kávémat hoztam, amikor szaladt ki hozzám egy anyuka, hogy baj van, kiment Bazsi könyöke... Szegény Benit odaadtam valaki kezébe és rohantam be a terembe. Bazsa sírva feküdt a tornaterem padlóján. Bárcsak átvehettem volna a fájdalmát és félelmét. Reszketett. Azután megérkezett a mentő, indultunk a kórházba. Betegfelvétel, soron kívül rendelő, röntgen. Diagnózis: ficam és törés. Kezelés: altatás és műtét... Az első rémület után tudatosult bennem, hogy most csak az én derűm és nyugalmam tudja tartani Bazsiban a lelket. Kaptunk kórházi ágyat. Közben Benjámint hazavitte az apukája és a nagymami gondjaira bízta. Mi meg vártuk, hogy a folyosó végén megjelenjen a műtőskocsi, és véget érjenek Bazsika fájdalmai. Nem segített a zene, sem a felolvasás, még a séta sem. Hol ült szegény kis madárkám, hol sétált, hol feküdni próbált, de semmi nem használt. Igyekeztem erőt adni kis hősömnek, azután néha kimentem a szobából és kétségbeesettem telefonáltam, kipanaszoltam magamból a keserűséget és fájdalmat, a tehetetlenség iszonyatos érzését. Mindennek két napja már, de még most is bennem ég a félelem és felismerés: nem mindig tudok segíteni a gyermekemen. Miért ilyen nehéz anyának lenni?

... ma hazafelé az autóban dalra fakadt az én kis pacsirtám :)

Nos, nincs mit szépíteni a dolgon, elhanyagoltam az írást. Minden más fontosabbnak tűnt, mint leírni az aznapi történéseket, gondolatokat. De a napok néha haszontalanul elszaladnak a fejem fölött, s azt veszem csak észre, hogy ezernyi tennivalót görgetek magam előtt. Néha azt gondolom, hogy rendesen elvégeztem egy munkát, például az őszi falevelek összegyűjtését a kertben, azután a természet némi faggyal és széllel gondoskodik róla, hogy újra kezdhessem... Valahogy mintha soha nem fejeznék be semmit: a mosógép állandóan dolgozik, az éhes ÖB-k minden nap vacsoráznának, a kicsi után napjában négyszer kell porszívózni. Az ötletek meg egymást követik: ott a sok varrnivaló, a hímzések, egyre jobban kirajzolódik a fejemben egy leendő kép minden részlete, de tanulni is kell, jó sok érdekes olvasnivalóra tettem szert. Miért csak 24 óra egy nap?

"Az emberek általában öröm, vidámság és nevetés nélkül élnek, tehát, ha jót akarok (…) olyan élőnek látszó ábrákat kell kitalálnom, amelyeken az emberek elgondolkoznak és megismerik tőle a jókedv jó ízét, és nevetni is tudnak általa."

Rideg Sándor

A családi tanács úgy döntött, hogy ma újra megnézzük Bendegúzt az Indul a bakterházban. Mindenkinek megvolt a kedvenc jelente: a "nehaljmegSanyi", a "büdösbanya" vagy a gombócdobálás és az összedőlő ház a film végén. No kíváncsi vagyok, a gyerkek mikor büdösbanyáznak le engem :)

Részletek itt, infók itt, de a legjobb ez itt.

A ma délelőtti táncóra igazi örömtánc volt :)
Már csak gyakorolni kell, nagyon sokat gyakorolni!

Most ez a kedvencem: Saidi meg ez.