Nézz be hozzám!

... minden középiskolással megnézetném A hullám-ot. Félelmetes. Micsoda bizalom kell ahhoz, hogy egy iskola tanáraira bízzuk a gyerekeinket, s micsoda józanságot és felelősségtudatot követel a pedagógusi pálya.

Nos, ma újabb kísérletet tettem, hogy közelebb kerüljek a valláshoz. Épp a tegnapi élmények hatására jött az ötlet, hogy elkísérjem az unokatesómat az Istentiszteletre. Számára, egy református iskola tanárának ez "munkaköri kötelesség". Sokat vártam a mai igehirdetéstől, hiszen az RTL Klub vallási műsorainak szerkesztője Dusicza Ferenc a falu lelkésze. Tudnom kellett, hogyan is állok a hithez. Hiszek-e, s ha igen, miben? Meg tud-e érinteni a vallás? Mások hite meggyőző lehet-e számomra?

A lelkész híre ellenére ma felkészületlenül, szétszórtan és érdektelenül adta elő a szövegét, szinte sértődötten, mert a párszáz lelkes falu 900 lakosából csak kb 10 gyerek és ugyanennyi felnőtt volt kíváncsi rá és az ünnepi Istentiszteletre (október 31. a Reformáció Napja). Mit mondjak: nem csodálom. Nem hiszem, hogy egy önmagát, lelkesedését, hitét ennyire átadni nem akaró vagy tudó lelkész sikeres lehet egy kis, zárt közösségben. A templomban hidegebb van, mint odakint, a vakolat málladozik, a kőpadló nedves, a padok átnedvesednek, a fát szú rágja. A poros terítők, drapériák láttán az jut eszembe: ennek a templomnak nincs gazdája, nincs közössége. Valószerűtlennek tűnt, hogy a szüleimitt házasodtak össze, hogy engem itt kereszteltek meg... Halott volt az egész, lélektelen és üres, nagyon üres.

Mégis, biztos vagyok abban, hogy a református egyház jót tesz a falunak. Az iskola működtetése így vált finanszírozhatóvá, a gyerekeknek nem kell a szomszéd falvakba átjárni iskolába. Sőt: az oktatás színvonala már máshonnan csalogat ide családokat és tanulókat.

Remélem, hogy a lelkész úr is több lélekkel szól majd híveihez. Ha legközelebb lehetőségem lesz rá, megint meghallgatom, hátha....Vagy reménykedjünk, hogy jön másik lelkész, akinek nem a tévézés lesz fontos, hanem a falu élete?

Ma rájöttem, hogy legfeljebb sejthetem: mennyire nem ismerem még magam és korlátaimat, határaimat, képességeimet.

Nem is gondoltam volna a hét eleji baleset után, hogy néhány nappal később már nyugodtan mozizunk a férjemmel.
Persze ehhez kellett egy lelkes és segítőkész nagymama is.

Egy akciófilmet választottunk kivételesen. A végére aztán rájöttünk, hogy ez inkább művészfilm, mint igazi akció, de azért George Cloony feneke és kockahasa megérte a jegy árát. (Hupsz...)
Jó kritikát nem igen találtam sem róla, sem a filmről, rosszat annál inkább.

Az egyenes és egyszerű történet ellenére nekem tetszett a lassú folyású film, a képek és a zene nekem többet sugallt puszta hangulatnál. aláfestésnél. Mindketten kifejezetten élveztük az olasz kisváros képeit, a girbegurba, macskaköves utcákat, a hegyi kisváros hangulatát, a jól ismert olaszos kávézókat, a falon kívül szerelt vezetékeket, az összevissza ajtókat és ablakokat, a cseréptetőket, az így-úgy megreparált kocsikat. A felhőbe burkolózó hegyek, a kihalt utcák mindkettőnket szicíliai utazásunkra emlékeztettek. Erice és Palazzo Adriano (itt forgatták a Cinema Paradiso c. filmet) jutott eszünkbe róla.
Jövőre biztosan nem hagyjuk ki Itáliát. Csak akad egy kis pane, olio d'olive, pecorino e vino rosso... ugye?

Megnyertem! Sallalla-lallaaa.... megnyertem :)
Ráadásul még a nyereményt is megkaptam azon frissiben !!! Hmmmmm :)

... és ez is tetszik!