Tudtam, hogy az idén Karácsonykor el fogok készíteni egyet Nagyanyám régi, kézzel írt receptes füzetéből. A kis narancssárga füzet ott lapul a konyhámban, mióta Nagyim meghalt... 19 éve. Hosszú éveken át nem tudtam elfogadni a tényt, hogy gyerekkorom legkedvesebb felnőttje nincs velem. Hiányzott, de nem tudtam megfogalmazni, mit is érzek. Egy reiki tanfolyam döbbentett rá, hogy ő itt van velem, mindig és folyamatosan vigyáz rám. Azóta tudok vele beszélgetni és ez nagyon jó érzés. A konyhámban néha meg-megsimogatom a tőle kapott tárgyakat és őrzöm őket. Egy teáscsésze, egy derelyevágó a déditől, a dédapám kávéscsészéje, egy zsolnai porcelántál... és a sárga receptes füzet.
Ebben van egy süti, amit sajnos bármikor és mennyiségi korlátok nélkül képes vagyok elfogyasztani: a keksztekercs. Mivel a kókuszt a srácok nem szeretik, egyszerűen lecseréltem aprított, aszalt sárgabarackra.
Hozzávalók: 50 dkg darált háztartási keksz, 15 dkg őrölt dió, 20 dkg porcukor, 3 dkg kakaó, némi rum és baracklekvárból annyi, amivel tésztává lehet gyúrni a hozzávalókat.
Krém: 20 dkg vaj vagy margarin, 20 dkg porcukor kikeverve, és eredeti recept szerint 1 csomag kókuszreszelés, a módosításom szerint pedig 10 dkg aprított aszalt sárgabarack.
A tésztát porcukorral bőven meghintett deszkán kell kinyújtani, két részre vágni, majd a krémet rákenve két tekercset készíteni.
Mama mindig azt mondta, hogy pár napig ki "kell fagyasztani". Most rájöttem, hogy ez csak azt jelenti, hogy hideg helyen el kell dugni, különben elfogy, mert isteni finom lett ...
