Nehéz délelőttünk volt, Benjámin nagyon nyűgösködött. Semmivel sem tudtam felvidítani, pedig minden kedvencét sorra vettem. Se a kert, se a séta, se a keksz, se az olvasás. Végül dél előtt kicsivel elaludt, bár nyomát se láttam rajta álmosságnak. Megszavaztam magamnak 10 perc pihenést és egy csésze kávét. Élveztem a csendet. Micsoda ajándék! A mindennapok nyüzsgésében már nem is tudjuk, milyen értékes ajándék a csend.
Ajándék... Szaladtak tovább a gondolataim. Ajándék a Kicsi mosolya, a csöpp kis keze, az okos tekintete, ajándék a nagyfiúk kedvessége, szorgalma, kamaszos makacssága is. Ajándék a szerelem, a másik elfogadása és megértése. Miért nem tudom ezt mindig élvezni? Miért hagyom, hogy ingerült legyek és elmerüljek a mindennapi gondokban?
